keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

MKIK Gazdasági Évnyitó 2023

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a korábbi évek hagyományait követve idén is megtartotta „Gazdasági Évnyitó” című rendezvényét.

A 2023. március 9-i gazdaságpolitikai fórumon megjelenteket dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte. Nyitóbeszédét követően a résztvevők Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter előadását hallgathatták meg.

A rendezvényen dr. Parragh László átadta a kamara által alapított „Mercur Díjat” is. A legrangosabb kamarai díjat Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója kapta a vállalkozói társadalom egészét érintő gazdasági érdekképviselet területén végzett kiemelkedő munkájáért.

Az elnöki zárszót követően állófogadásra invitálták a meghívott vendégeket.